2020

Szolgáltatásaink

CEREC 3D (digitális fogászat)

Azok a pácienseknek, akik szeretnének a több napig tartó kezelések helyett egy ülésben túl lenni bizonyos fogpótlásokon, a rendelőnkben már erre is találnak lehetőséget. A technika fejlettsége ma már lehetővé teszi, hogy lenyomat nélkül, egyetlen kezelés alatt elkészíthessünk rendkívül erős fémmentes kerámia koronákat, héjakat és betéteket (töméseket) a CEREC 3D technológiával. A CEREC 3D egy számítógéppel vezérelt CAD/CAM tervező és kivitelező rendszer; amely speciális számítógépből, a hozzá illesztett kamerából, a számítógéppel vezérelt fréz-gépből (robot-esztergából) valamint egy ügyes fogorvosból áll. A technika külföldön már néhány éve ismert, Magyarországon azonban még újdonság és csak néhány készülék található belőle. A kezelés során először előkészítjük a fogat vagy kialakítjuk a szükséges üreget, majd izoláljuk, leszárítjuk, és egy speciális porral bevonjuk a preparált és a szomszédos fogakat (ez utóbbi művelet az optikai tükröződés kiiktatására szolgál). Ezután speciális kamerával 3 dimenziós “virtuális lenyomatot” készítünk az előkészített üregről vagy fogról, ami megjelenik a számítógép képernyőjén, majd úgyszintén a kamera segítségével rögzítjük a szemben lévő fogakat és a harapást is. A rögzített képeket 3 dimenzióban jeleníti meg a számítógép, amely tetszőlegesen mozgatható, forgatható, és így a fog minden oldala megtekinthető. Ezután a páciens rövid sétát tehet, vagy olvasgathat, esetleg – ha érdekli – rácsodálkozhat, hogyan készül a foga a XXI. században. A képernyőn berajzoljuk a restauráció határait, majd a számítógép megtervezi a fogművet úgy, hogy figyelembe veszi a szemben lévő és a szomszédos fogakat, valamint a harapást is. Még arra is mód van, hogy koronák esetében a beteg korát is számításba vegye, hiszen a fiatalabb embereknek hegyesebbek a fogaik, míg az idősebbek már abradáltabb (kopottabb) fogakkal rendelkeznek. A számítógép képernyőjén lévő restauráció tetszés szerint még alakítható, egyénivé formázható. Ha kialakítottuk a kívánt formát, a számítógép utasítása szerint kiválasztjuk a megfelelő nagyságú, és a páciens fogszínéhez illeszkedő kerámiatömböt, amelyből a számítógéppel vezérelt robot 5-7 perc alatt rendkívül nagy pontossággal kialakítja a koronát, héjat vagy betétet. Ezt bepróbálás és esetleges korrigálás után felpolírozunk, szükség esetén egyedileg megfestünk, majd speciális ragasztóanyaggal rögzítjük a fogba. Az eljárással lehetőség van órákon belül esztétikus porcelánkorona, héj vagy betét készítésére a több napos fogatlanság, a lecsiszolt érzékeny fogak, utazgatás, stb. kellemetlenségtől megkímélve a pácienst. Hazánkban ez az eljárás még egészen új, az így készült pótlások nemcsak esztétikusak, de a számítógépes tervezésnek köszönhetően rendkívül pontosan illeszkednek a fogorvos által előkészített fogakra és üregekbe.

Szolgáltatások

Felejtse el eddigi kellemetlen fogászati élményeit! Az Agidentnél közvetlen és oldott légkör fogadja Önt, kollégáinkkal pedig azért dolgozunk nap mint nap, hogy minden fogászati problémára megoldást nyújtsunk.

Ismerjen meg minket!

Partnerek

Rendelőnkben a készpénzes fizetésen túl az alábbi fizetési módok vannak: ✔ Fizetés bankkártyával ✔ Fizetés SZÉP kártyával ✔ Fizetés egészségpénztári kártyával

Kukkantson be a rendelő mindennapjaiba, ismerje meg kollégáinkat magánemberként is, és ne maradjon le hasznos tartalmainkról sem!