2020

Fog-Blog

Betegek véleménye az implantátumokról

“Hiányoztak a rágófogaim, kivehető fogsort nem akartam, de féltem a műtéttől. Hosszú ideig halogattam a pótlást, de rájöttem, hogy nem tudom megrágni rendesen az ételt, szükségem van hátsó fogakra, így végül győzött a józan ész és belementem az implantációba. A fogorvosom részletesen tájékoztatott a műtét menetéről, hogy mit fogok érezni közben és utána, a tenyerem izzadt, a vérnyomásom 220 volt, azt sem tudtam fiú vagyok, vagy lány! Az érzéstelenítést követően már a rettegésem is elillant, magam is meglepődtem ezen. Zsibbadt volt mindenem, Barna doktor folyamatosan „ közvetítette a mérkőzést „ és valóban semmi fájdalmat nem tapasztaltam, olyan érzésem volt, mint egy fogfúrásnál. Miért is halogattam a dolgot ilyen sokáig? A műtétet követő napokban megdagadt egy kicsit az arcom, de fájdalomcsillapítót sem kellett bevennem és néhány nap alatt a szorgalmas jegelés hatására elmúlt a duzzanat. A varratszedésre már mosolyogva jöttem! Azóta már van fogam is az implantátumon és boldogan rágok rajta, elmúltak a gyomor panaszaim” Most már ajánlom barátaimnak is az ilyen fogpótlást a fogsor helyett!”
Sz. Éva

Implantátum
“Baleset következtében elveszítettem az első fogam, mellette egészséges fogaim vannak, sajnáltam lecsiszoltatni őket a hiány miatt, ezért egyeztem bele az implantációba. Barna doktor részletesen felvilágosított, hogy mit kell tudnom az egészről, mit fogok a műtét alatt érezni és milyen következményekkel kell számolnom. Kicsit szorongtam, de be kell vallanom, hogy cseppet sem fájt semmi Másnapra feldagadt az arcom, első nap vettem be fájdalomcsillapítót, de később már nem volt rá szükségem. Kaptam „játsszófogat” a hiányzó fogam helyére, hogy addig se legyek fogatlan boszorkány, amíg a végleges korona felkerül az implantátumra. Ma már vidáman mosolygok, senkinek nem tűnik fel, hogy nekem nem az eredeti fogam van a számban. Köszönet annak az embernek, aki kitalálta az implantációs fogpótlást!” B. Katalin

“Húúú, de nehéz volt a döntés!! Csiszolás, vagy implantátum? Fájni fog, vagy könnyű lesz? Merjek, vagy ne merjek belevágni? De végül döntöttem, és túl vagyok rajta! Kemény napjaim voltak a műtétet követően, a fájdalomcsillapítokkal közelebbi kapcsolatba kerültem, de ma már minden rendben és nem bántam meg! Még egyszer vállalnám-e? Hát még friss az élmény, de azt hiszem igen!” S. Zsolt

“65 éves vagyok és évek óta protézist viselek. A felső fogsorral nem volt semmi gondom, de az alsó fogsorom folyton mozgott, nehéz volt vele enni, beszélni, a ragasztása sem tartott sokáig, mindig írígykedve néztem a reklámokban szereplő, mosolygó, fogsort viselő hölgyet. Szóval, sokat szenvedtem vele, még randizni sem mertem!. Hallottam hírét az implantátumoknak, de azt gondoltam, hogy öreg vagyok már ehhez. Barna doktor megnyugtatott, hogy nem kórtól függ az implantáció, hanem a csontom minőségétől és mennyiségétől. Készíttetett 3 dimenziós Rtg felvételt a csontomról, melyen látszik, hogy mire van lehetőség. A doktor úr elmesélte, hogy léteznek un. mini implantátumok, melyeket a teljes fogsor alá lehet betenni és az kellően rögzíti a fogsort. Rövid gondolkodás után megtörtént az implantáció, azonnal bekerült a fogsorom a számba, már másnap tudtam vele végre enni, nem úszkált és még panaszom is alig volt. Nem tagadom az arcom feldagadt, de a doktor úr utasítása szerint jegeltem és 2 nap múlva már randiztam is!” B. Ignác

 

Szolgáltatások

Orvosaink és asszisztenseink az orvostudomány fejlődésével állandóan lépést tartva, folyamatos képzésekkel csapatmunkában arra törekednek, hogy Ön a lehető legkellemesebb környezetben a legmagasabb színvonalú, komplex fogászati ellátásban részesüljön.

Hűségprogram

Hűséges pácienseinknek az Agident Hűség Program keretében évente egyszer ingyenes konzultációt tartunk. A Hűség Programban való részvétel egyetlen feltétele az évente ajánlott szűrővizsgálaton rendelőnkben való részvétele. A kezelésről további részleteket itt találhat.

Partnerek

Rendelőnkben a készpénzfizetésen lehetőségen túl az alábbi fizetési lehetőségek vannak:
✔ Fizetés bankkártyával
✔ Fizetés SZÉP kártyával
✔ Fizetés egészségpénztári kártyával