2020

Fog-Blog

Hallottál már a biszfoszfonátokról?

A biszfoszfonát tartalmú gyógyszereket sikerrel alkalmazzák csontritkulás megelőzésére, kezelésére és daganatterápiában is. Ezek a szerek többek között gátolják a csont lebontásáért felelős sejtek működését, így megakadályozzák a csont természetes átépülését is, amely elengedhetetlen az egyébként normális mikrosérülések gyógyulásához. A biszfoszfonátok huzamosabb szedése során az ilyen sérülések nem gyógyulnak és további csontpusztulás is bekövetkezhet.

Ez a leggyakrabban szedett gyógyszer csontritkulás ellen  a menopauzán átesett nőknél, illetve csontérintettséggel járó daganatos megbetegedések esetében is elterjedt.

Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a daganatterápiában nagy dózisban, intravénásan alkalmazott szerek  esetén a nem kívánt csontpusztulás esélye nagyobb, míg a csontritkulás megelőzésére, vagy kezelésére szájon át szedett szerek esetében ez jóval kisebb.

Biszfoszfonatok

Egy kutatás során bebizonyosodott, hogy ezek a szerek negatívan befolyásolják a fogászati implantátumok sikerességét, fogászati, szájsebészeti  beavatkozások kimenetelét, így az állcsontokban keletkezett csontsérülések nem gyógyulnak meg, hanem elfertőződnek, és súlyosabb következmények is előfordulhatnak. A biszfoszfonátok akár 10 évig is a csontokban maradnak, így a szedésük abbahagyása nem állítja le a folyamatokat.

Daganatos betegek az alapbetegség miatt a biszfoszfonátot magas dózisban, intravénásan, életük végéig kapják. A kezelés megkezdése előtt, de legkésőbb annak első 3 hónapjában történjen a fogorvosi vizsgálat, kezelés, szanálás. Ezután a rendszeres fogorvosi ellenőrzés elkerülhetetlen!!

Csontritkulás, menopauza, egyéb metabolikus csontbetegség esetén fontos a betegek tájékoztatása a szer hatásáról esetleges szövődményeiről, javasolt a betegek évenkénti fogorvosi kontroll vizsgálata. A fokozott rizikójú betegek alapos felvilágosítása elengedhetetlen, ebbe a csoportba tartoznak a súlyos fogágybetegséggel küzdők, a rossz szájhgiénés betegek, a cukorbetegségben szenvedők.

Hogyan csökkenthető a kockázat?

A szer szedése előtt fontos a szájüreg rendbetétele, a rossz fogak eltávolítása, a szükséges szájsebészeti beavatkozások elvégzése. A későbbiekben rendkívül fontos a fogazat, az íny és a nyálkahártya egészsége, ezért a rendszeres, félévenkénti kontroll vizsgálat nem halogatható!

Ha valaki már kapott intravénásan, vagy tabletta formájában biszfoszfonátot, erről mindenképpen tájékoztatni kell a fogorvost, így amennyiben szükség van sebészeti beavatkozásra a fogorvos tud konzultálni a kezelő orvossal, a kezelések antibiotikum védelemben kisebb kockázattal végezhetők el.

Nagyon fontos tehát a rendszeres fogászati ellenőrzés, mert a gyógyszer csak nagyon lassan ürül ki a szervezetből!!!

  

Szolgáltatások

Felejtse el eddigi kellemetlen fogászati élményeit! Az Agidentnél közvetlen és oldott légkör fogadja Önt, kollégáinkkal pedig azért dolgozunk nap mint nap, hogy minden fogászati problémára megoldást nyújtsunk.

Ismerjen meg minket!

Partnerek

Rendelőnkben a készpénzes fizetésen túl az alábbi fizetési módok vannak: ✔ Fizetés bankkártyával ✔ Fizetés SZÉP kártyával ✔ Fizetés egészségpénztári kártyával

Kukkantson be a rendelő mindennapjaiba, ismerje meg kollégáinkat magánemberként is, és ne maradjon le hasznos tartalmainkról sem!